A férfi, akinek a kabóca lett a veszte

2007 november 8. | Szerző: Gépház |

Az egyik percben még őrülten szerelmes vagy, a következőben pedig a “A nagy Ő” mindent rosszul csinál. A legjobb lenne, ha eltűnne az életedből. Méghozzá most.

Éppen most habarodtam ki egy fiúból. Az a furcsa, hogy fel sem tűnt, hogy mikor történt a dolog. Ott álltam, a szerelem minden tünetével – a fürdőszoba párás tükrére írogatva a nevét, üzleteket böngészve, hogy mivel lephetném meg  és a többi, és a többi. És egyszer csak, Bang! – Szépség és Szörnyeteg, megfordítva. Nyakamon egy pasassal, aki jóképű hercegből átváltozott egy idegesítő hülyévé. De hadd kezdjem az elején…

Már hónapokkal az első randevúnk előtt ismertem Andrást. Azt hiszem, először az esze vett le a lábamról, de őszintén szólva a formás kis feneke is sokat nyomott a latba, amint gazdája Levis farmerbe bújtatva támaszkodott a szomszédos irodában. Nem is igazán reméltem, hogy felfigyel rám, egészen addig, míg egy hétfő délután hirtelen megérintette a könyökömet, rám vigyorgott és megkérdezte, hogy találkoznék-e vele.

Nem tartott soká, amíg rájöttem, hogy fülig szerelmes vagyok. Gyűlölte az italt, cigarettát, és azokat az embereket akik szemetelnek az utcán. Imádta a sült krumplit és a barna szemű nőket. /Véletlenül én is az vagyok./ A bőrének barackillata volt, a lepedője száz százalék pamut. Mi többet akarhat még egy nő? Az is igaz, hogy nem beszélgetéssel töltöttük az időnk nagy részét! Többnyire a lepedők közt hancúrozva, vagy a haverokkal űztük el az időt valahol, akik nélkül ő nem szeretett elmenni sehova. Nyugodtnak, népszerűnek és okosnak tűnt a barátai közt. Én pedig el voltam ájulva tőle.

Amikor néhány barátom megkérdezte tőlem,hogy nem mennénk-e el velük egy görög szigetre, úgy határoztam,hogy elhívom őt is. Rettenetesen izgatottan vártam a nyaralást. Vásároltam egy csomó új ruhát és egy ködös hajnalon, kéz a kézben útra keltünk barátainkkal Görögországba.

Eleinte minden rendben ment. A villa, amit béreltünk, úgy nézett ki, mint a prospektuson, a tenger hihetetlenül kék. Ő pedig imádni való volt  fürdőnadrágban és gyorsan barnult a meleg homokon.

Nem tudom pontosan megmondani, hogy és mikor kezdtek változni a dolgok. Most visszatekintve azt hiszem,, hogy a kabócás incidens volt az első jel. Néhányan üldögéltünk a verandán és hideg sört kortyolgattunk. Ő bement a házba, hogy lezuhanyozzon. Hírtelen egy iszonyatos kiáltást hallottunk. Egy másodperc múlva barátom halálsápadtan és remegve rohant ki a házból, a rettegéstől zavarodottan beszélt. Az történt, hogy egy nagyobb kabóca beleakadt a hálószoba függönyébe. Barátom pár perc múlva visszanyerte nyugodtságát, a kabócát kiszabadítottuk, és a “krízishelyzetnek” vége volt.

Tudom, hogy nem szép tőlem, de András reakciója erre az eseményre számomra meglehetősen kiábrándító volt. Hiszen – ahogy előzőleg elmesélte nekem – ő ugyanaz a férfi, aki a Mátrában a bozótosban kempingezett, és aki marha büszke volt a 25 funkciós svájci bicskájára. Öntudatlanul elkezdtem odafigyelni más dolgaira is. Kis izzadtságcseppek az ajka fölött, a mód ahogyan kínosan precízen egymás mellé helyezte a cipőit. Az, hogy amikor szörpöt ivott, valami szürcsölő zajt hallatott, és hogy sosem nevetett mások viccein.

Próbáltam koncentrálni azokra a jó tulajdonságaira, amikért megszerettem őt. A magabiztossága, a charmja, göndör haja, stb. Biztos a hőség miatt van, nyugtattam magam. Az a sok görög nehéz bor és a napfény, valószínűleg az agyamra ment. De az igazság az, hogy hazudtam magamnak. De ha egyszer elkezdődött ez az ellenérzés-féle, már nincs visszaút. Pedig harcoltam az alattomos gondolataim ellen, de eredménytelenül. Az érzés csak nőtt és ő nem tudott semmit sem csinálni ezután, ami nekem jó lett volna. Az igazság az, hogy csapdában voltam, bezárva egy szigeten, egy komplett idiótával.

Lehet, hogy ez az embere ugyanaz, akivel két napja a boldogságban úszva érkeztem Görögországba? Aki, ha csak megérintett, felizgatott? Napszemüvegem mögül támadólag figyeltem minden mozdulatát. Közben titokban imádkoztam, hogy csináljon már végre valami bátor, nemes dolgot, valamit, ami visszaállíthatná a becsülésemet.

Elképzeltem jeleneteket, amelyekben újra a régi, majdnem tökéletes férfi lehetne, amilyennek azelőtt gondoltam őt. Például élete kockáztatásával megmenthetne egy kis gyereket a cápa elől. Vagy, mondjuk, kiállna minden fegyver nélkül egy késes banda ellen. De a csoda nem történt meg. Helyette hancúrozva ugrabugrált a sekély vízben /azelőtt is ilyen szőrös volt a háta? – jut eszembe/ és halcsontokat szedett ki a fogai közül.

Nagyon hülyén éreztem magam. Nem értettem, hogy változhattak meg az érzéseim ilyen drasztikusan. Vajon én vagyok sekélyes? Hiszen hogyan dönthetek arról, hogy otthagyok valakit csak azért, mert szőrös a háta? Két nappal ezelőtt még arról álmodoztam, hogy vajon hogy néznének ki a gyerekeink, ha együtt maradnánk. Most pedig minden vágyam egy csónak volt, csak hogy elkerülhessek erről a szigetről.

Ő mindeközben nem változott. De én rájöttem, hogy ő nem a hozzám való férfi. Nem hibáztattam, hiszen nem tudhatta, hogy én másnak képzeltem őt. Megszokott környezetéből kikerülve, amikor nem a kedvenc barátai között volt – már nem látszott olyan különlegesnek.

Rettenetesen viselkedtem vele. Durva voltam hozzá, feltűnően megrázkódtam, ha hozzám ért. Nem adtam kölcsön a törülközőmet, amikor kérte, és derogáló megjegyzéseket tettem rá a többiek előtt. Meg akartam büntetni, annak ellenére, hogy tudtam, nem az ő hibája, mégis úgy éreztem, hogy becsapott. Persze, ő is észrevette, hogy megváltoztam. Ideges lett, egyfolytában azt kérdezte, hogy mi baj van, de ez is csak tovább rosszabbította a helyzetet.

Majdnem megcsókoltam a földet, amikor hazaérkeztünk. Ő eltűnt az éjszakába, piros orral és lógó fejjel, én pedig hazamentem és megittam a vámmentesen vásárolt üveg Ouzómat.

Hamarosan fel fogom hívni, és megpróbálom elmagyarázni neki a dolgokat. Hiszen ennyit megérdemel.

Most egy darabig nem akarok férfit látni. Remélem, hogy előbb-utóbb azért lesz az életemben valaki, aki nem ijed meg egy kabócától, és akinek bár szőrös a válla, de én akkor is szeretni fogom. Addig megpróbálok kitartani.

NAPSIKA1