Régi történet

2007 november 7. | Szerző: Gépház |

Még csak 18 voltam, amikor megkérték a kezemet. Hízelgett a hiúságomnak, és bizonyos okokból szerettem volna messzire kerülni otthonról. Nem voltam fülig szerelmes, de bíztam benne, hogy működni fog. Igent mondtam. Keveset talalkoztunk a jövendőbelimmel, mert messze lakott, ritkán jött.

A nyarat a mamámnál töltöttem. Néha elmentem a közeli strandra, ahol egyszer megláttam a legszebb kék szemet. Ricsivel szinte elválaszthatatlanok lettünk. Sétáltunk, beszélgettünk és egymásba szerettünk. Ültünk a Duna-parton és elterveztük, milyen házunk lesz, hogy lesz egy kisfiunk meg egy kislányunk, még a nevüket is eldöntöttük. Mindkettőnknek az olaszos hangzású nevek tetszettek…

Csodás napokat töltöttünk együtt. Egyszer ott is aludtam nála, de olyan ártatlanok voltunk, hogy csak összebújtunk és az is maga volt a csoda. Egy napon megkapta a behívóját a katonai szolgálatra. Abban a városban szerettem volna én is egyetemre járni, de sajnos engem nem vettek fel.

Döntenem kellett. Ha ő elmegy 2 évre, én otthon maradok és abba belebolondulok. Az észérvek győztek a szív felett és én férjhez mentem . De nem tudtunk elszakadni egymástól, még sokáig leveleztünk. Megírta, hogy talált egy lányt, megnősül és azt is hogy gyermeke születik. Ez volt a búcsúnk. Remélem, boldogan él. Máig őrzöm a szerelmünk emlékét.

A házasságunk azóta véget ért, és én sok év után újra találtam egy csodás kék szempárt. Megtanultam, hogy a szív szavát kövessem.
A lányaimnak szép, olasz eredetű nevük van…